A rock egyik alapja a blues, néhány szóban már említettem, most bővebben megismerkedünk ezzel a lassú, de annál színesebb zenei világgal. A klasszikus blues zene tizenkét ütemből álló dallam, amelyet akkordváltások osztanak fel a dal szövegének tagolódása szerint. Egyszerre kötött és egyszerű forma, amelyet ihletett éneklés és improvizatív játékstílus jellemez.
A szerkezeten belül akkordváltások vannak. Ezek az európai hangnemek hangközeinek módosításából, nem egészen félhangnyi szűkítéssel születnek. A természetes és a félhanggal leszállított hangok közt lebegő dallam adja a blues titokzatos jellegzetességét.
Manapság rengeteg alműfaja van, akárcsak a jazznek. Az Egyesült Államokban alakult ki, valamikor 1870 körül. Meg kell említenem, hogy vannak olyan szakértők, akik már harminc évvel korábbra is datálják, de ezek csak a próbálkozások, egy-két blues jellegű zene valóban lehetett ekkor. A legtöbb zenekutató által elfogadott időpont az XIX. Század második fele. Mint említettem, az első bluesok igazi népdalok voltak, melyeket az afroamerikai munkások a hagyományokalapján adtak elő, de már nem a tradicionális afrikai hangszereket használták, vagy nem csak azokat. A korai előadók éneküket leggyakrabban szájharmonikán, a már említett bendzsón vagy gitáron kísérték, de hangszerré váltak még a mosóteknő, botok, és csontok is. Később, az elektronikus hangszereket is felhasználták, de ez már a XX. Század második harmadára jellemző. A kezdeti időszakban, (XIX.sz.) két legkiemelkedőbb blues-énekes két nő volt: Gertrude Ma Rainey és Bessie Smith.
A blues rokonát megtaláljuk a magyar népzenében is, ez nem más, mint a kesergő. A blues ugyanis, dalban elbeszélt panasz, a témaválasztás is ennek megfelelően alakul. A hűtlenség, betegség és halál témái mellett a bluesban a korabeli Amerika feketéinek (rabszolgáinak) hétköznapi viszontagságai szólalnak meg, a robot, a menekülés vágya, az élet kegyetlensége, nyomorúsága. Zenei stílussá a XX. Századra nőtte ki magát, amikor már több alműfajt különbözettek meg a blueson belül.
Érdekesség, hogy a blues és a country rokon műfajok, mert mindkettő gyakorlatilag népzene. Különbség az eredetben van. A country a telepesek műfaja, a blues a behurcolt rabszolgáké, és azok leszármazottaié. Mivel együtt éltek, hatással voltak egymásra, ugyanazokat a hangszereket használták, gyakran még a dallamviláguk is hasonló volt. Sokszor még a kiadók is összekeverték a kettőt. Ez nem is csoda, ha figyelembe veszzük, azt, hogy a világ minden tájáról érkező szerencselovagok, is magukkal hozták a saját kultúrájuk termékeit. Ma is találunk Amerikában ír, skót, brit, francia, spanyol, és egyéb leszármazottakat, betelepülteket. Így egy valódi kulturális olvasztótégely jött létre, és a kezdetekkor nem voltak éles határok, az egyes műfajok között.
Az éles határ először a húszas évek második felében, kezd megjelenni, amikor már a kiforrott jellemvonások jól elkülöníthetők, és a többi műfajból, csak színesítik a repertoárt az egyes előadók. A blues mindig kissé szomorkás, néhol szókimondó, és lassú ritmusú zene. Ezek a jellemzők, a keresztény spirituálékkal, és az európai balladákkal mutatnak rokonságot. Ebben a korszakban ugyanis a rabszolga-felszabadítás mellett a kereszténység is gyorsan terjed, a vallási énekek pedig hatással vannak a fekete zenészekre is. Itt is több elágazás van, a legismertebb talán a gospel (vagy Godspell). Egy lényeges dolgot azonban tisztázni kell, a spirituálé, és a gospel vallási, a blues világi zene. Természetesen, mindkettő hatással volt, és van a másikra, és a blues is belesző a szövegbe vallási tartalmakat, azonban alapvetően világi műfaj.
Területileg is ketté lehet választani a blues két fő ágát. Chicago, és a közép amerikai területek, a Missisipi környéke, a legerősebb vonal, a chicagoi volt. Egyik vallásosabb, ez a déli ág, a másik inkább világias, ez az északi. A szövegek, is ehhez igazodtak, és az amerikai irodalom részét képezték, és képezik ma is. Említettem már a blues szókimondó mivoltát, ez legtöbbször a szexualitás témakörét is érinti, igen pajzán módon, és költőien körülírva a lényeget. Mint a népdalok, szájról szájra, fülről fülre terjedtek. Ez az oka annak, hogy egy-egy szöveget, témát. a különböző előadók másképp tálaltak. Ha már az előadóknál, és szerzőknél tartunk, álljon itt néhány név. , Big Bill Broonzy és a Son House, Robert Johnson, az első nagy generáció képviselői, tőlük lesték el a már leírt módon az ifjabbak, Muddy Waters vagy Howlin’ Wolf.
Hogy még jobban megvilágítsuk a blues és a későbbi műfajok közti rokonságot, nézzük meg azt a dalt, amely Földes lászlót, a mi Hobonkat elindította a blues útján. Egy interjúban beszélgettem vele a kezdetekről, akkor említette meg a Rolling Stones Kis vörös kakas című felvételét, ami megszerettette vele a bluest. Ez dal, már jóval a Stones előtt létezett. Howlin’ Wolf nevéhez fűződik. “Van egy kis vörös kakasom” ő még így adta elő, nem minden pajzán gondolat nélkül. Mick Jaggernél már másképp hangzik “Egy kis vörös kakas vagyok”. Az eredeti szöveg áthallásos értelmét is felfogva érdekesé válik az értelmezés közti különbség. Még folytathatnánk a felsorolást, hiszen ezt a dalt hallhatjuk még Jim Morissontól, és még pár másik rocksztártól is.
Magyarországon csak az 1940-es években jelent meg a blues, pont abban az időszakban, amikor a nagyvárosi blues kialakult, villanygitárral, és egyéb elektromos hangszerekkel. A Magyar Rádióban hangzott el néhány blues felvétel hanglemezről. Ebben az időben, szinte kizárólag jazz zenészek játszottak blues dalokat. Önálló műfajként Magyarországon, csak a hetvenes években vált a Hobo Blues Band 1978-as megalakulásával egy időben. A nyolcvanas években megerősödött, és a műfaj sajátosságait kihasználva igen gyakran a rejtett mondanivaló is eljutott az értő közönséghez. A magyar előadók közül sokan kivívták a világban is az elismerést. Ha megemlítjük Földes László Hobo, Boros György; Hagyó Béla, Ferenczi György, Török Ádám, Deák Bill Gyula, Póka Egon, Tátrai Tibor, Takács Tamás (elnézést, ha valakit kihagytam) nevét, zenész körökben bárhol a világon elismerő bólintásokat kapunk válaszként.
A bluesról most ennyit, az édestestvérével, a jazzel folytatjuk a Rock történetét.
