Vezetői kommunikáció-irányítás 2

HIERARCHIA illusztrációA vezetőkről, mint egységes csoportról beszélni, mint azt korábbi cikkben említettem csak nagyon általánosítva korrekt.  Kezdve a képzéstől egészen a tapasztalatig és az aktuális pozícióig számtalan vezető létezik.  Magam is tapasztaltam az elmúlt évek során, ha tanácsadásra mentorálásra kértek fel, hogy bizony az illető fordítva ül a lovon. Legtöbb esetben inkább a tapasztalatlanság volt a fő ok, ám szép számmal találkoztam olyanokkal is, akik bizony komoly szaktudásbeli hiányosságokkal kerültek vezetői székbe. Ezt pedig legtöbbször a képzés hiányosságai okozták. Ezért nem mindegy hol kapja az első tudáscsomagot az ember.

A család igen fontos a vezetői minták szempontjából hiszen itt érkezik az első csomag, de most nem erről szeretnék írni, hanem az iskolarendszerű vagy ahhoz hasonló vezetői képzésekről. Több helyen kaphatunk ilyenismeretet, kézenfekvő az iskola. Ma már általános iskolában nem jellemző, de több középiskolában van ilyen. Vállalkozási ismeretek, vagy vezetői ismeretek néven találkozhatunk vele. Nem minden iskola tantervében szerepel, de ma már sok helyen igen. Az egyetemi képzésben is találkozunk ezzel. Ezek legtöbb esetben elméleti, és filozófiai síkon mozognak, néhány hasznos gazdasági alapismerettel vegyítve. Hasznosak, de nem elegendőek. A piaci környezetben jó alapnak számítanak.

Léteznek úgynevezett pártiskolák is, ahol az adott ideológia iránt fogékony fiatalok kapnak vezetői képzést. Itt elsősorban jó kádereket nevelnek, nem jó vezetőket. Nagyon fontos az ideológiai megfelelés, és kevésbé a vezetői adottságok a szaktudás pedig tulajdonképpen egyáltalán nem lényeges. Ha valaki ilyen környezetből kerül vezetői székbe, nem fogja érteni, hogy miért baj, ha neki nincs megfelelő szaktudása, hiszen úgyis felvesz majd szakértőket, akiknek van. Száméra az ideológia és a poszt lesz fontos, a többi lényegtelen. Mindig meg fog felelni az aktuális gazdáinak, de a céget nem fogja tudni megfelelően irányítani. Természetesen vannak kivételek, akik ezen túllépnek és megismerkednek a piaci viszonyokkal, ezáltal és a személyiségük okán képesek valódi vezetőként viselkedni.

Sokszor ezt a plusz lépést nem teszik meg, és ha az állam vagy a párt már nem tart rájuk igényt és a piaci szférában kezdenek el dolgozni, egyedül a kapcsolatrendszerüket tudják majd kamatoztatni, mert a piacot az ideológia kevéssé érdekli. A piac a haszon érdekli lényegtelen számára a módszer. Ha viszont épp a vezető elveivel ellentétes lépéseket kellene megtennie és erre képtelen, akkor kudarcot vall, az elégtelen képzése miatt. Nem akarok általánosítani, mert számos egykori pártkádert láttam, akiből kiváló vezető lett a for-profit szektorban, de a pártiskolák képzései általánosságban nem elégségesek a vezetői posztokhoz, a piaci viszonyok között.

A bejegyzés kategóriája: Kommunikáció, szervezet fejlesztés, Vezetői alapok
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.