Az előző részben két folyamat közti hasonlóségról írtam, most inkább magáról a közösségi médiáról jöjjön néhány szó. Főképp a fiatalok szemszögéből, hiszen velük dolgozom, minden nap. Épp ezért egészen jól érzékelem azt a problémát amit tiltásokkal és retorzióval próbálnak megoldani edukáció helyett. A tiltásról tudjuk, hogy mióta világ a világ, kijátsszák azokat. Eredményességük változó, és túlzásokra, visszaélésekre adhat okot. Míg az edukáció rövid távon talán nem látható, de hosszabb időre előre tekintve mindenképpen hasznosabb.
Talűán a kettő együttes alkalmazása jobb ötlet, de erre általában nem fordítunk elegendő időt és energiát. Mert minden mindenkinek azonnal kell. A legtöbb dolog azonban nem így működik. Az igazán hasznos és értékes dolgoknak hosszabb idő kell. A web2 előtti időkben tartalmat csak az arra kiképzett és megfelelő színvonalat elért tartalomgyártók készítettek. Ebben az esetben mindenki egy megszerkesztett, nem ritkn propaganda jellegű információhalmazt kaptak. Újabban már infotainment formájában, szórakoztató jellegű tartalom volt jellemző. Ellenőrizni ezeket sem volt nehéz, hiszen az ember elolvasta a két ellentétes oldal cikkeit és levonta belőle az ideológiai hátteret, megkapta a valósághoz közelítő tényszerű tartalmat.
A web2 korában amikor már mindenkinek a zsebében ott van egy komplett médiaeszköztár, viszont arra kevésbé hivatottak és minden előkpzettség és megfelelő szakmai háttér nélkül gyártanak tartalmat. Ezek minősége igencsak változó. Vannak amelyek kiváló korrekt és jó minőségűek, a többségre azonban ezek a kijelentések csak részben igazak. Kiszűrni pedig igen nehéz. Ma már a kritikus gondolkodást elsajátítva és megfelelő szintű általénos műveltséggel rendelkezve könnyebb ezt megtenni. Ám még így is belefuthatunk hamis, vagy ltászólag értelmetlen tartalmakba. A társadalom jelentős része még mindig nem tanulta meg a józan észt, mint szűrőt használni, pedig az esetek jelentős részében ez egy jó kiindulási alap. Azonban előfordul, hogy ez nem elég.Ezt kell megtanulni, és a gyermekeknek átadni egészen fiatal korban.
A közösségeket tekintve ma már kijelenthetjük, hogy nemcsak a fiatalok, hanem mindenki a társadalmunkban az élete jelentős részét a közösségi média felületeken tölti. Ki a munkája miatt, ki pedig önszántából. Az egyik elgsérülékenyebb korsztály azonban nem feltélenül csak a fiatalok, és gyermekek, hanem az idősek. Számukra ugyanis amit itt látnak egyenértékű azzal ami korábba a televízió és rádió jelentett. Azért tudjuk, mert bemondta a rádió, ezt pedig kérdés nélkül el lehetett fogadni, hiszen akkoriban még más volt a tartalmomgyártás. Ma már ennél több kell. Most egyelőre ennyi fért bele, a témát viszont még folytatjuk ugyanis szinte kimeríthetetlen.
