SZIN-es lett a nyár vége idén is

Szegedi Ifjúsági NapokTermészetesen nemcsak miattunk, ám csapatunk is jelentősen hozzájárult a nyár utolsó fesztiváljának sikeréhez. Idén az eddigieknél még nagyobb mértékben foglalkoztunk a civil szervezetekkel. Olyannyira, hogy Az Ifjúsági Ház munkatársaiként, és önkénteseiként a Civil Falu szervezése a mi feladatunk volt. Minden eddiginél több civil, és intézmény képviseltette magát. A Médiakommandó ahogyan a korábbi években is tette mindent dokumentált, ami arra érdemes volt.

A már megszokott civil pódium mellett, visszatért a rádió is a repertoárba. Ezen túl a SZIn-en is készült instant újság, mégpedig naponta. A “Szinstant” névre keresztelt folyóirat a Civil Falu életéről számolt be a SZINlakóknak. idén tevékenységünk eltolódott a civil irányba, kevesebb zenekarral, ám annál több civil szervezettel, és intézménnyel ismertettük meg a hallgatókat. Fotók azonban a fesztivál minden nagyobb eseményéről készültek. Ha összegeznem kellene, azt mondhatnám, hogy “férfi munka volt” Az eredmény megtekinthető valamennyi médiafelületünkön.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , , , , , , .
Közvetlen link.