Kommunikáció projekten belül

 belső területekNemrég volt szó a projekten kívüli kommunikációról, most vázlatosan áttekintjük,a projekten belüli információcserét.  Ez nagyon fontos csapaton belül illetve csapatok között minden projektnek,hiszen lehetünk szakmailag a legjobbak, ha nem tudunk egymással kommunikálni nem lesz minőségi a munkánk. Ahogyan,a szervezeteknél már tárgyaltuk, itt is több szint van.  Minden irányban vezetnek kommunikációs utak.  Mint minden más, ez is nagyban függ a projekt jellegétől. A cél azonban ugyanaz, a hatékony munkavégzés, valamint a megfelelő légkör fenntartása.

Ugyanakkor itt is érvényes, hogy mindenkinek rendelkeznie kell minden a munkájához szükséges információval.  Ezért fontosak a megbeszélések, ám itt még inkább érvényes, hogy hatékonyak legyenek.   Egy cég esetében talán beleér, egy– egy kávéházas meeting, e egy projekt, határidőhöz kötött. Van eleje közepe, és vége.  Ebben az esetben minden alkalom ugyanolyan lényeges. A projekten belüli kommunikáció, nemcsak megbeszélésekből áll. Az egyes munkafolyamatok egyedi közlést igényelnek.

No de ki kommunikál, és kivel? Jó esetben, mindenki mindenkivel. Nyilván függ az adott projekttől is, a gyakoriság, és a mélységi szint, e mindenképpen folyamatosnak kell lennie.  A projektvezető a vezető társakon kívül az egyes dolgozókkal is kommunikál. A munkatársak egymással, és a vezetőkkel.  Ma már a könnyebbség okán internetes csoportokban történik az információcsere.  Természetesen fontos maradt a telefon, és z e-mail is. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy van egy projektcsoport, amiben minden résztvevő benne van. Közös, mindenkit érintő dolgokról itt esik szó. Az egyes részfeladatokat ellátó munkacsoportok tagjai szintén létrehozhatnak egy internetes kommunikációs csoportot, főképp, ha nem egy földrajzi helyen élnek. Sok esetben néhány a csoporttagok által használt dokumentumot is megoszthatnak egymással csoporton belül, tehát akár egy városban élők esetében is hasznos lehet. Költséghatékony, kevesebbe kerül egy fél órás telefonhívásnál. Flotta esetében ez nyilván nem érvényes, de figyelembe véve, hogy a projekt nem minden esetben cégen, vagy szervezeten belüli dolgozókat érint, zen túlléphetünk.

Néhány tipikusan használt felület, a saját céges felületeken túl. Facebook csoport, Google drive mappák, esetleg egy teljes drive felület, ha külön emailt hozunk létre. Ez ugyancsak hasznos, hiszen a projekthez kapcsolódó összes levelünket egy helyen találjuk, és kapunk több hasznos külső, és belső kommunikációra alkalmas felületet.  Mindezt teljesen ingyen. Előfizetés esetében ez persze nem így van, de projekt esetében nem feltétlenül kell külön céges előfizetéses felület.  A legfontosabb a projekten belüli kommunikációban is, hogy z információ eljusson oda, ahova kell, mégpedig a lehető leggyorsabban. Ennek sokféle konkrét módja van ezekből szemezgettem néhányat. Ugyanakkor, minden projekt más, ezért az egyes esetekben egyedi megoldások kellenek, a projektre szabva.

A bejegyzés kategóriája: Kommunikáció
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.